Isten hozta a Villányi Dent, Budapest legbarátságosabb fogászatának weboldalán. · Nyitva: H-P 7:30-20.30, Szombat 09-15 · Ünnepi nyitva tartás

Dr. Nagy Gabriella

Dr. Nagy Gabriella

A fogszabályozás szakértője

Szakterülete:

Fogszabályozás és gyermekfogászat

Diplomája és szakvizsgái:

  • Diplomáját 1996-ban szerezte a Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Karán, summa cum laude minősítéssel.
  • 1998-ban fog- és szájbetegségekből, valamint 2001-ben fogszabályozásból szakvizsgát szerzett.

Beszélt nyelv:

Olasz, német

Végzés után általános fogászati szakterületen dolgozott 4 évig, emellett elkezdte a fogszabályozás szakvizsgához a szakmai gyakorlatát a Szent Rókus Kórház Fogszabályozás Osztályán. Ezt követően területi fogszabályozási szakellátásban tevékenykedett évekig. A szakvizsga óta is rendszeresen továbbképzéseken vesz részt, mert a fogszabályozás folyamatosan fejlődik. A Villányi Dentben a kezdetektől dolgozik. Kedves megjelenésével és szakmai tudásával, mára hatalmas páciens létszámot tudhat maga mögött.

Szabadidejének minden percét családjában szereti eltölteni. Két kislányával és férjével szívesen járnak színházba, különböző gyermekprogramokra.

Szakmai hivatástudat:

“Fontosnak tartom a kisgyerekkori fogszabályozás szűrést és a korai megelőző kezeléseket. A gyerekkori, serdülőkori fogszabályozás sokszor a legeredményesebb, más fogászati, később felmerülő problémák is elkerülhetőek vele. A felnőttkori fogszabályozás indokai főleg esztétikai jellegűek, a nálunk kezelt esetek többségét ez adja. Mindig megpróbálom összehangolni a páciens igényeit, céljait az orvosi szempontokkal, lehetőségekkel és közösen hozunk létre egyénre szabott kezelési tervet.”

Rendelési idők

Csütörtök
7:30 – 14:00
Péntek
14:30 – 20:30

Online időpontkérés

    Név:

    Telefonszám:

    Kérjük válasszon egyet:

    Ha tudja milyen szolgáltatásra jelentkezik hozzánk kérjük töltse ki:

    Melyik napszakra szeretne időpontot foglalni?

    “Köszönöm dr. Nagy Gabriellának és Laubné Anikónak a 3 éves lelkiismeretes munkáját. Üdvözlettel: Szöllősi Ferenc”