Isten hozta a Villányi Dent, Budapest legbarátságosabb fogászatának weboldalán. · Nyitva: H-P 7:30-20.30, Szombat 09-15 · Ünnepi nyitva tartás

Minden nyolcadik embernek érzékenyek a fogai

Különböző okok miatt ugyan, de rengeteg embernek érzékenyek a fogai. Panaszunkat nem csak fogszuvasodás, hanem az íny gyulladása, visszahúzódása vagy a fogzománc károsodása, eróziója is okozhatja. Szerencsére erre az igen kellemetlen panaszra a legtöbb esetben létezik megoldás.

Harminchét amerikai fogászat együttműködéseként összesen 787 felnőtt páciens fogazatának állapotát hasonlították össze, s a vizsgálatokból kiderült, az egyik leggyakoribb panasz a betegek körében a fogérzékenység – minden nyolcadik résztvevő panaszkodott erre.

A tünet, ami főként a 18 és 44 év közötti betegekre jellemző, akár időszakosan is jelentkezhet: néhány napig hideg vagy meleg, édes vagy savas ételek hatására megsajdulhatnak egyes fogak, majd pár hétre akár teljesen meg is szűnhetnek a panaszok. Szakorvosok szerint az idősebb korra egyre ritkábban jelentkező fogérzékenység hátterében a dentin folyamatos megvastagodása állhat, ami az évek múltával egyre jobb szigetelést biztosít ezekkel a külső ingerekkel szemben.

S bár a megvizsgált alanyok tizenkét százalékánál az alapos fogorvosi vizsgálat során sem derült ki, mi okozhatja a fogérzékenységet, a legtöbb esetben az alábbi állapotok idézhetnek elő hirtelen fellépő, éles fájdalmat a fogakban:

– fogszuvasodás,
– az íny visszahúzódása,
– fogcsikorgatás miatt elvékonyodó fogzománc,
– sérült, letört fog,
– túlzott alkohol- vagy szénsavas üdítő fogyasztás,
– túlságosan savas ételek fogyasztása,
– fogfehérítő szerek túlzott használata,
– kemény vagy elhasznált fogkefével végzett, túl erős, többnyire vízszintes irányú fogmosás.

Panaszunkkal érdemes felkeresni fogorvosunkat, illetve életmódbeli változtatásokkal, szájápolási vagy táplálkozási szokásaink megváltoztatásával mi magunk is sokat tehetünk a tünetek enyhítéséért.
Forrás: Minden nyolcadik embernek érzékenyek a fogai – Merjmosolyogni.hu 

 

Megosztás:

Comments are closed.