Az ép és szép fogak részben öröklődnek, de a gondos és rendszeres száj- és fogápolás rengeteget javíthat a kevésbé kedvező genetikai adottságokon is. Ennek ellenére egy pár évvel ezelőtti felmérés szerint a magyar lakosság 15%-a nem tisztítja naponta a fogait, és több mint fele egyáltalán nem használja fogkeféjét. Ezen elborzasztó adatok ismeretében úgy tűnik, nem lehet eleget beszélni a megfelelő fog- és szájápolásról.
Már a tejfogakat is
A fogak megfelelő ápolása lényegében már akkor megkezdődhet, amikor az első fogacskák éppen csak kibújnak. A babák ínye ilyenkor nagyon érzékeny, és ez közérzetükre is kihat. Hogy enyhítsünk gyermekünk kellemetlenségein, ujjunkra csavart tiszta, nedves gézzel masszírozzuk az érzékeny ínyt. Később az első fogakat is tisztíthatjuk gézdarabbal, vagy zsebkendővel naponta egyszer.
Egyéves kor tájékán megvehetjük a gyermek első fogkeféjét, mely legyen kicsi fejű, puha, lekerekített sörtékkel. Helyes, ha minél hamarabb a kezébe adjuk, mi magunk pedig mossunk előtte fogat, így a felnőttet utánozva lesz természetes számára a napi fogkefehasználat. A fogmosás érdemi részét kezdetben persze végezzük el mi magunk.
A fogkefét csakúgy, mint a magunkét 3-4 havonta cseréljük, fertőző betegség esetén pedig azonnal. Fogkrémet nem szükséges az első pillanattól kezdve használni, később rendelkezésünkre állnak külön, gyermekek részére gyártott, csökkentett fluoridtartalmú fajták, közöttük például olyanok is, amelyeket az egészen pici gyermek nyugodtan lenyelhet. A fogkrém kiválasztásakor nem árt kikérni fogorvos tanácsát!
Legyen maradandó!
Ha a gyermek idejében elsajátítja a fogkefe helyes és rendszeres használatát, akkor minden bizonnyal felnőtt korában sem lesznek kérdései a fogápolással kapcsolatban. Az idézett kutatási eredmények azonban arra engednek következtetni, hogy sokan nincsenek tisztában szájhigiéné alapvető szabályaival, vagy csak egyszerűen nem érdeklik őket a következmények. Pedig a következmények nem sok jóval kecsegtetnek: szuvas, elszíneződött fogak, kellemetlen lehelet, gombák, szájfertőzések, és a végén hiányos fogazat. Ha mindezt el akarjuk kerülni, nem árt közelebbi és sűrűbb kapcsolatot kialakítani fogkefénkkel.
Sajnos a fogászati panaszoknál is sokat nyom a latban a hajlam kérdése, de az esetleges kedvezőtlen adottságokat nagy hatásfokkal tudjuk kiküszöbölni, de legalábbis csökkenteni a megfelelő karbantartással.
Fogkefe, fogkrém, fogselyem
Az első kérdés, hogy milyen legyen a fogkefe? A legjobb, ha kis fejű fogkefét használunk (érzékenyebb ínyűek válasszanak puhább sörtéket!), mert így a hátsó fogakhoz is könnyedén hozzá tudunk férni. Az sem baj, ha rögtön kettőt vásárolunk, hogy mindig szárazzal moshassunk fogat, így hatékonyabb a tisztítás és a baktériumok elszaporodásának is kevesebb esély adunk. A 3-4 havonkénti cseréről ne feledkezzünk meg, de ez függ a fogmosási szokásoktól is: annyi bizonyos, hogy szanaszét álló sörtékkel nem sokra megyünk.
Csere tehát 3-4 havonként, erről könnyen meg lehet jegyezni: egy fogmosás minimum 3-4 perc! Ezután jöhet a fogselyem használata, amely az ételmaradék eltávolítását könnyíti meg a fogak közül. A procedúra különösen azoknak ajánlott, akiknek nem a legszabályosabb a fogsoruk. Fogkrémből ahogy fogkeféből is szinte korlátlan a választék, a legtöbbet a vezető fogorvosok is ajánlják, valójában inkább csak árban van különbség közöttük. Hacsak nincsen speciális problémánk vagy kívánságunk, a fogkrém lényege a fluorid. A fluorid beépülve a fogzománcba, ellenállóbbá teszi azt a fogszuvasodással szemben, továbbá gátolja a foglepedékben található baktériumok fejlődését. Az fluoridtartalmú fogkrémek használatától csak akkor érdemes (és kell) eltekinteni, ha allergiásak vagyunk erre az anyagra.
A fogmosást legalább naponta legalább kétszer, még jobb, ha minden étkezés után végezzük el. Az alapos tisztítás azt jelenti, hogy figyelmet fordítunk a fogak külső, belső és rágófelszíneire egyaránt, különösen ügyelve az ínyszéli részekre. A tömött fogak és a fogpótlások tisztítása is rendkívül fontos, a tömések, pótlások mellett kialakuló másodlagos fogszuvasodás, ínygyulladás megelőzése miatt. Időnként használjunk színező tablettát, amivel ellenőrizhetjük milyen hatékonyan távolítottuk el a lepedéket fogainkról. A lepedék gyakran a nyelvet is vastagon borítja és itt is megtalálhatók azok a baktériumok, melyek a fehérjetartalmú anyagok lebontása révén nagy mennyiségű kénhidrogént termelnek. Ennek következménye a kellemetlen szájszag, melynek elkerülése érdekében nagyon fontos a nyelv rendszeres, fogkefével történő tisztítása is.
Mit tehetünk még?
Az alapvető fogápolási termékek mellett egyéb alternatívák közül is választhatunk, a tökéletes ápoltság és komfortérzet fenntartása érdekében. Manapság egyre többen döntenek az elektromos fogkefék mellett az alaposabb tisztítás reményében. Ezek a szerkezetek valóban nagyon hasznosak, a fogkefefej cseréjéről azonban itt se feledkezzünk meg. A drágább készülékekhez szájzuhany is tartozik, ez az íny masszírozásában játszik szerepet.
Az ínymasszázs különösen azoknak ajánlott, akik ínysorvadásra hajlamosak, de azok se keseredjenek el, akiknek nem áll módjában a drágább készülékek beszerzése. A fogínysorvadás megelőzésére naponta az ujjunkkal is masszírozhatjuk az ínyt. Ha vérzik, reggeli előtt mindennap öblögessünk szobahőmérsékletű vízzel! Méghozzá igen intenzíven, a mimikai izmok részvételével, egyszerűbben szólva: fújjuk fel a szánkat. Kétpohárnyi vizet elöblögetve reggelente biztosítjuk fogínyünk tónusát.
Néha a leggondosabb ápolás ellenére is előfordulnak vírusos, gombás vagy bakteriális szájüregi fertőzések. Enyhébb esetekben (pl. afta vagy herpeszvírus) ezek idővel maguktól is visszahúzódnak, a folyamat azonban felgyorsítható a recept nélkül kapható szájfertőtlenítő szerek segítségével. Kérjük ki ebben fogorvosunk tanácsát!
Fogkő
A fogkő nem más, mint elmeszesedett foglepedék, mely az íny alatt és az íny felett egyaránt előfordulhat, a természetes fogakon és fogpótlásokon egyaránt. A fogkő jelenléte károsan befolyásolja az íny és a fogágy állapotát, érdes felszíne elősegíti újabb bakteriális foglepedék lerakódását.
A fogkövek képződése egyébként szintén hajlam kérdése, van, aki egyáltalán nem ismeri, míg mások a javasolt 6 hónapnál is sűrűbben kényszerülnek megszabadulni tőlük. A „megszabadulást” kizárólag szakemberre bízzuk, azaz eszünkbe ne jusson fogköveinknek tűvel, vagy más éles szerszámmal nekiesni! A fogorvos ennél sokkal korszerűbb műszerekkel rendelkezik, melyekkel egy komplett szájhigiéniás kezelést végez, beleértve a fogak polírozását is. A fogkőképződést helyes fogmosással és külön e célra kifejlesztett fogkrémekkel megelőzhető, illetve mérsékelhető.
Ne legyen ferde
A rendezetlen fogakat hajlamosak vagyunk csupán esztétikai kérdésként, mintegy „szexepilként” kezelni, holott a fogszabályozás mindenekelőtt megelőzés, a fogmegtartás egyik módja. Csak a szabályos fogsor teszi igazából lehetővé a fogazat könnyű tisztulását és az egyszerű szájhigiénét. A rendezetlen fogazatban a lepedék megtapadása fokozott, így a normális rágás hiányában a fogak ún. öntisztuló képessége szenved súlyos zavart, ami a fogszuvasodás és a fogágybetegségek kialakulása szempontjából úgyszólván elháríthatatlan rizikótényező.
Ma már szerencsére egyre több fogszabályzós gyermeket lehet látni, de kevesen tudják, hogy a fogak rendezésére felnőtt korban is van mód. Azt, hogy erre alkalmas-e az alany, szakember dönti el, kizárva az olyan kontraindikációkat, mint például a fogcsikorgatás vagy a fogágy rossz állapota. a nyelv rendszeres, fogkefével történő tisztítása is.
Legyen hófehér!
Míg a fogkő leszedése gyógyító jellegű kezelés, a fogfehérítés az esztétikai beavatkozások közé tartozik. Sajnos nem mindenki rendelkezik vakítóan fehér fogsorral, de manapság már ezen is lehet segíteni. Nem árt tudni azonban, hogy elhanyagolt, ápolatlan fogakat nem szoktak és nem is érdemes fehéríteni. Ajánlott, hogy tömést vagy fogpótlást a fehérítés után csináltassunk, különben azok színe el fog ütni a fogsorétól. A beavatkozást megelőzően egy professzionális fogtisztítást (többek között a fogkő leszedését) végez a szakember, mely nem ritkán már szemmel látható változást hoz.
Ha ez nem elegendő, akkor különböző típusú és árkategóriájú eljárások közül választhatunk. A leghagyományosabb során pontos sablont készítenek a fogívre, ebbe kerül a hidrogén-peroxid-tartalmú fogfehérítő gél, melynek gyengébb változatát otthoni használatra is megkapja a páciens. Korszerűbb kezelések alkalmával ezt a gélt ún. plazmaív fénnyel stimulálják, megsokszorozva a fehérítés hatékonyságát. A fogfehérítés csúcstechnológiájának egy olyan technika számít, mely során a gélt egy NASA által kifejlesztett kék fény aktiválja. Az aktiváció hatására a gél reakcióba lép az elszíneződést okozó molekulákkal, az eredmény akár 8 árnyalattal világosabb szín. Ez a kezelés csöppet sem olcsó, áráról árulkodik az a tény, hogy a világsztárok mosolya is ettől olyan vakító fehér.
(Forrás: vital.hu)