Isten hozta a Villányi Dent, Budapest legbarátságosabb fogászatának weboldalán. · Nyitva: H-P 7:30-20.30, Szombat 09-15 · Ünnepi nyitva tartás

Összefügg az elhízással az ínybetegség

A fogkefén látható vérnyom ínybetegség figyelmeztető jele lehet. Túlsúly esetén pedig olyan súlyos egészségügyi problémákról is árulkodhat, mint a diabétesz, a szívbetegség vagy a magas vérnyomás.

Nem szabad várni, minél hamarabb orvoshoz kell fordulni – javasolja az amerikai Case Western Reserve Egyetem fogorvostudományi karának két szakértője. Az ínybetegségek és az elhízás témájával kapcsolatos korábbi tudományos munkák újraelemzése után összefüggést találtak, amelyről a General Dentistry című szakfolyóiratban számoltak be. Az egészségügyi dolgozóknak tisztában kell lenniük az elhízás jelenségének összetettségével, illetve a parodontózis hatásával az általános egészségi állapotra.

A parodontózis, közismertebb nevén ínygyulladás (vagy enyhébb formában gingivitis) sokakat érint. A betegség lényege, hogy a szervezet gyulladásos válasszal reagál a foglepedék baktériumaira. Kezelés hiányában leépül az állkapocscsont, illetve lazulnak a fogak. Súlyos esetekben fogvesztés is előfordulhat. A baktériumok fekélyt okoznak a foggyökér körül, s a véráramba kerülve máshol is megtelepedhetnek.

Az elhízás súlyosbítja a problémát. A hasi zsír körülbelül 50 bioaktív anyagot tartalmaz, ami ugyancsak gyulladást válthat ki a testben, és csökkenti az étvágyszabályozó képességet, valamint az inzulin glükózszabályozó hatását. Mindkét tényező hozzájárulhat a cukorbetegség kialakulásához. A zsírszövetek serkentik a C-reaktív fehérjék (CRP) termelését, ami gyulladásos folyamatok és szív-érrendszeri problémák kialakulásában érintett.

Bissada professzor első ízben 1977-ben mutatott rá az elhízás és az ínybetegségek közötti összefüggésre, mégpedig állatkísérletek nyomán. Néhány tanulmány azóta embereknél is megerősítette a korrelációt. „Egyelőre nem tisztázott, hogy az elhízás vagy az ínybetegség jelentkezik előbb” – mondta Krejci professzor, aki a tudományos munka mellett magánpraxist is folytat fogorvosként. A szakirodalomból kiderült: a két jelenség összefügg egymással.

(Forrás: vital.hu)

Megosztás:

Comments are closed.